Az én odüsszeiám: hazafelé önmagamhoz

Amikor utánanéztem az Odüsszeia jelentésének, meglepett, hogy ma már nemcsak Homérosz művét értjük alatta, hanem minden hosszú, megpróbáltatásokkal teli utazást is.

„Tűrj, szívem! Hiszen már ennél súlyosabbat is elviseltél.”

- Homérosz: Odüsszeia

Tegnap jól megnéztem az Odüsszeiát a moziban. Hazafelé tartva is a történeten, a mondanivalón és a rám gyakorolt hatásán gondolkodtam. A filmet egyébként szívvel ajánlom megtekintésre.

Szóval a morfondírozásom kezdődött azzal, hogy az OK, hogy Odüsszeusz a főszereplő, de miért Odüsszeia a történet címe? Na engem az ilyen dolgok nem hagynak nyugodni úgyhogy utána is jártam gyorsan, ahogy hazaértem késő este.

„A Zinternet” szerint:

-ia képző: Az ókori görög nyelvben a tulajdonnevekhez kapcsolt ilyen végződés azt jelenti: „ami ahhoz a személyhez tartozik” vagy „az illetőről szóló történet”.

Jelentés: Az Odüsszeia tehát szó szerint azt jelenti, hogy „Odüsszeusz éneke vagy története”.

Aztán arra is rábukkantam a kutatásban, hogy a mai nyelvben az „odüsszeia” szót minden olyan hosszú, nehéz utazásra vagy kalandos bolyongásra használják, amely sok megpróbáltatással jár. Úgy érzem ezzel a résszel teljes mértékben tudok azonosulni, ha a saját életemre tekintek.

Viszont annyiban pontosítanám, hogy nálam ez nem egyszerűen egy hosszú, nehéz életszakaszt ír le.

Az Odüsszeia eredeti történetében ugyanis nem csak az a lényeg, hogy Odüsszeusz sokat szenvedett, hanem hogy hazafelé tartott. És semmi sem volt képes megállítani. Az utolsó előtti jelenet is… (nem spoiler-ezek) Na szóval, ha megnézed tudni fogod mire gondolok amikor úgy fogalmazok, hogy ez a csávó azbesztből van.

Miközben szörnyekkel találkozott, hajótöréseket szenvedett, elcsábították, elveszítette a társait, újra és újra letért az útjáról, a mélyben ugyanaz a kérdés dolgozott benne és vitte előre:

Hogyan jutok haza?

Szerintem a "haza" itt nem csak Ithakát jelenti.

Hanem azt a helyet is, ahol önmaga lehet. És amikor a saját történetemre gondolok, nagyon hasonló ívet látok. Az utazás átformálja az embert, a tapasztalatok bölcsességgé válnak és az egész célja talán az, hogy megtaláld hol (kívül és belül) és hogyan érzed magad otthon, önmagadnak.

Az én életem is kívülről nézve tényleg egy hosszú bolyongásnak tűnhet. Belülről viszont mindig ugyanarra tartottam. Hazafelé. Lélekben. Arra a helyre, ahol már nem kell szerepet játszanom. Ahol nem kell bizonyítanom. Ahol nem kell másokhoz igazodnom. Ahol egyszerűen önmagam lehetek.

Ezért jutott eszembe az is, amit úgy egy hónapja fogalmaztam meg magamnak egy mély belső fordulópont után:

"Életemben most először érzem azt, hogy itt vagyok, kész vagyok élni."

Ez a mondat nekem szinte olyan, mintha Odüsszeusz végre meglátná Ithaka partjait.

Arra gondolok, amikor megszületik benned a megérkezés érzése. Amikor már tökre rendben vagy azzal, aki vagy és ahol tartasz és örülsz annak, ahol éppen vagy.

Megszűnik az az érzés, hogy az élet valahol máshol van.

Mert lássuk be, gyakran a jövőben keressük az elég jó életet. És most én sem azért vagyok könnyed, mert minden tökéletes lett, hanem mert végre nem érzem azt, hogy az életem valahol máshol vár rám. Már nem a múltam húz vissza, de nem is a jövőbe menekülök egy remélt boldogság után. Egyszer csak azt vettem észre, hogy itt vagyok. Ebben a napban. Ebben az életemben. És ez életemben először nem kevésnek érződik, hanem elégnek.

Azt hittem, hogy azért kell önmagamon dolgoznom, hogy végre elkezdhessek élni, mert a megérkezés mindig távolinak tűnt. Sokáig azt hittem, hogy éveket veszítettem azzal, hogy önmagammal foglalkoztam. Mintha lemaradtam volna. Mintha addig nem is éltem volna, csak készültem volna rá. Ma már pont fordítva látom. Az a sok év nem elvette az életemből az időt, hanem megalapozta azt. Éppen ez vezetett oda, hogy végre azt érzem: már nem készülök az életemre, hanem benne vagyok.

Mint ahogy Odüsszeusz is 10 év után végre megszűnt úton lenni.

Nem azért, mert elfogyott előle az út, hanem mert végre megérkezett oda, ahová valójában mindig is tartott: önmagához.

Az emberek gyakran úgy emlegetik az Odüsszeiát, mint a szenvedések sorozatát. De ha a történetet nézzük, a megpróbáltatások nem önmagukért vannak. Minden egyes állomás formálja Odüsszeuszt. Mire hazaér, már nem ugyanaz az ember, mint az, aki elindult.

Ez nagyon közel áll ahhoz, ahogyan én a saját életutamra és a munkásságomra tekintek. Nem azt keresem, hogyan lehet elkerülni minden nehézséget, hanem azt próbálom megérteni, hogy mi az a belső változás, ami végbemegy az emberben az út során. Ez a szemlélet végig visszaköszön a mentorálási modellemben és a nézőpontjaimban. Nem az események a lényegesek, hanem az identitás átalakulása.

Lehet, hogy ezért rezonál velem ennyire az "odüsszeia" szó. Nem azért, mert nehéz volt az utam.

Hanem mert látom, hogy nem céltalan bolyongás volt, hanem hazatérés önmagamhoz.